2012. június 29., péntek

Magyar a táborban?

Már egy-két napja felfigyeltem arra, hogy az egyik táborozónk magyar pólókat visel (többek között corvinusos pólót is). Kérdezgettem a counsellorjait, hogy tudnak-e valamit arról, hogy magyar családból származna-e, de senki nem tudott erről semmit. Meggy, az egyik counsellorja viszont felajánlotta, hogy megkérdezi az anyukáját, mert ma úgyis jön majd meglátogatni.

És képzeljétek, éppen amikor a talent showra készültünk Stuart odajött hozzám, hogy itt van egy magyar származású anyuka, aki szeretne velem találkozni. A lányával, Melissával jöttek meglátogatni Samuelt, és tök jófejek. Kb fél órát beszélgettünk. Az anyukával magyarul, Melissával viszont angolul, mert ő már nem, beszéli sajnos a nyelvünket. Az anyuka egyébként 1962-ben költözött ki Amerikába és itt is ment férjhez, a magyar identitást igyekeznek megőrizni, próbálnak összejárni az itteni magyarokkal. Mondta, hogy amikor olvasta, hogy kik dolgoznak majd ebben a táborban, látta a nevem és akkor sejtette már hogy magyar vagyok.:) Kérdezte, hogy nincs-e kedvem az egyik szabadnapomat velük tölteni és elmenni valahova pl kirándulni. Én persze örömmel elfogadtam a meghívást, nagyon jó magyarokkal találkozni és magyarul beszélni!:)

Azért ennek mekkora esélye volt, hogy Amerikában is magyarokkal futok össze egy olyan táborban, ahol még Közép-Európából is én vagyok az egyetlen, aki eljött? Mindenesetre kíváncsian várom a hétfői napot. 12:30-kor vesznek majd fel és a terv az, hogy elmegyünk túrázni a Bushkill falls-hoz. http://www.visitbushkillfalls.com/

2 megjegyzés:

  1. Wooow! :)

    Biztos az anyuka is örül, hogy ismét "gyakorolhatja" az anyanyelvét, hát még Te, gondolom :D Nagyon szép helyre mentek, majd fotózzál, ha tudsz!! :)

    És a Corvinusos póló rejtélyére is fényt derítesz? :D

    puszillak!:)
    Zsóóf

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Zsóf!:)

      Csináltam pár képet, sőt a corvinusos póló rejtélyére is fényt derítettem! Majd a következő bejegyzésemben megírom!:) Remélem minden OK veled és élvezed a nyarat! :)

      puszik

      Törlés