2012. július 9., hétfő

Szabadnap: bank, séta, mozizás, vásárlás

Ebben a sessionben is a hét elején kapom meg a szabadnapokat, ezen a héten már Hétfőn, jövő héten pedig Kedden.

Ma kaptuk meg az első fizut, és egyúttal a bankszámlát is ma nyitottuk meg. Az egyik csekkfüzeten így sikerült betűzniük a nevem:

így is ejtik, amikor a teljes nevemen szólítanak :)

a bank, ahol a számlát nyitottuk
A bankos ügyintézés után úgy döntöttünk már nem megyünk vissza a táborba, hanem inkább elbuszozunk Stroudsbourgba és beülünk egy moziba. Az alábbi képeket akkor készítettem, amikor a buszmegállót kerestük: 

Újabb kép Pennszilvánia állatáról

amerikai ház

az iskolabusz, amit olyan sokat látni a filmekben

Miután egy óra kóborlás után nem találtuk a buszmegállót úgy döntöttünk taxit hívunk. A helyieket is kérdeztünk, hogy hol van a buszmegálló, de nem tudták megmondani. Fura, hogy mennyire nincs hagyománya itt a tömegközlekedésnek. Ha nincs autód nagyon körülményesen jutsz el akárhova is. 

A plázában benéztünk egy-két üzletbe és pizzáztunk is. A csokiboltról készítettem képet is: 

A bolt érdekessége, hogy egy családi vállalkozásból indult és helyben készítik el a csokikat
A moziban a Magic Mike-ot néztük meg, ami azért kicsit csalódás volt. A pasik, a zene és a tánc jó a filmben, de semmi sztorija nincs. A moziban viszont volt egy-két dolog, ami újdonság az otthonihoz képest. Pl. nem lehet vajas pattogatott kukoricát venni, de van külön gép, amiből vajat tehetsz a pop cornodra. 

vaj a pattogatott kukoricához

egy közelebbi kép




A vetítőteremben pedig nem is székek, hanem bőrfotelek voltak, amiken még hintázni is lehetett. Kényelmes volt.:)

Ancsi nem tudom, hogy otthon hirdetik-e már, de itt elkezdték promózni a Breaking Dawn-t.:) Remélem megint együtt nézzük majd meg, ha hazamentem!:)


Mozizás után elmentünk még a dollar tree-be, ahol minden 1 dollár. Sikerült 22 dollárt otthagynom, de bevásároltam chips-ből csokiból és kekszből az ínségesebb staff hall-os estékre. :P (azért nem csak kaját vettem :P)

A következő szabadnapom Melissával töltöm, és a tervek szerint elnézünk majd camelbeachre. Izgi! :)

1 megjegyzés: